Grosjean edzett egy keveset, és oválra készül
 2021. június 10., csütörtök 17:19 - Joó Gabi
Az IndyCar-pilóta belülről mutatta meg, milyen a Road America pálya, és oválpályán töri a fejét. Hétvégén az ARENA4-en élőben jön visszatérése.

Romain Grosjean úgy ült át a télen a Forma-1-ből az IndyCarba, hogy jelezte, a szezon három oválpályás futamát kihagyja. Személy szerint vállalná a kockázatot, de bahreini horrorbalesete után a családjára is gondolt, és inkább visszakozott a különösen veszélyes futamoktól. Viszont emiatt már közel egy hónapja nem versenyzett, a partvonalról kellett végignéznie a szenzációs Indy 500-at. És ez szöget ütött a fejébe.

“Furcsa otthonról nézni, nem pedig a része lenni, miközben tudod, hogy a barátaid ott vannak, és vezetnek. Szóval megvizsgáljuk a lehetőségeinket, és a családdal is megvitatjuk, mit gondolunk a dologról. Kezdetben ugye azt mondtam, nem akarom az oválokat, de most már szeretnék kipróbálni egyet, és majd meglátjuk, szeretnék-e többet”

-nyilatkozta a francia az AP hírügynökségnek.

Bár konkrétan nem idézték, de az AP állítja, Grosjean azt mondta nekik, hogy ott lesz a Gateway-oválon, amin augusztus 21-én versenyez az IndyCar. Az ugyanis pont fele akkora, mint az indianapolisi, csak 1,25 mérföldes, azaz két kilométeres, és jóval lassabb a klasszikus és félelmetes pályánál. Itt általában kevésbé durvák a balesetek, nincsenek olyan hatalmas falnak ütközések, mint Indianapolisban. Ha valahol, Grosjean itt kipróbálhatja magát.

Augusztus még messzebb van, az IndyCar addig még jó pár helyen megfordul, kezdve a hétvégi, detroiti futamokkal, ahol Grosjean is visszatér a versenyzéshez. A 35 éves pilóta a kis kihagyás után az elmúlt napokban már nem tétlenkedett, bemelegítésképp a Road America verenypályán tesztelt néhány kört.

Újra feltette sisakkameráját is, és megmutatta nekünk, milyen a hely belülről.

Éles visszatérése persze a hétvégén lesz, és ha az ARENA4-et nézi, végigkövetheti élőben: a Detroit GP mindkét futamát adjuk, szombaton délután öttől az időmérőt, este 8 órától az 1. futamot, vasárnap 18:45-től a 2. futamot láthatják. A 2. futam időmérőjét online, az Arena4.hu-n nézhetik meg vasárnap délután 3 órától.