Richarlison meglőtte a vb eddigi legszebb gólját, Brazília legyűrte Szerbiát

Véget ért a katari futball-világbajnokság csoportkörének első fordulója, csütörtök este Brazília és Szerbia zárta a kört a G-csoportból.

Megérdemelt győzelmet arattak a dél-amerikaiak, akik egy óra játék után törték fel először a szerb védelmet. A bal oldalon vezettek támadást, Vinícius Jr. próbálkozott lövéssel, de ezt még védeni tudta Vanja Milinkovic-Savic, a kipattanót viszont bevágta Richarlison.

Tíz perc elteltével ismét a Tottenham csatárja került reflektorfénybe, Vinícius beadását

felpörgette magának, majd szemkápráztató félollóval vágta a hálóba.

Az állás 2-0 maradt a lefújásig, ami hízelgő Szerbiának, hiszen a második félidőben még két brazil bomba is a kapufán csattant.

A három pont és a jó kezdés tehát megvan Tite csapatának, ami ellenben aggasztó, hogy Neymart a hajrában kisebb sérülés miatt le kellett cserélni, az első fotókon pedig jól látszik, csúnyán be is dagadt a támadó bokája.

Nem csoda, a brazil 10-es kilenc rúgást, becsúszást kapott a meccsen, többet, mint idáig bárki a tornán.

A játékos nem kommentálta azóta a híreket, de a szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón azt mondta: Neymar játszani fog a vb folytatásában.

Bár arra nem tért ki, hogy már négy nap múlva Svájc ellen, vagy másfél hét múlva, ha továbbjutnak.